StartLakberendezésBelsőépítészet6+1 hasznos tipp a betörők ellen

6+1 hasznos tipp a betörők ellen

A betörők elleni védekezés mindig fontos, de nyáron különös figyelmet kell erre fordítanunk. A statisztikák szerint ebben az évszakban a legtöbb a betörések száma. Egyrészről fagyban és hóban a bűnözők is nehezebben dolgoznak. Másrészről pedig az emberek nyáron hagyják ott általában huzamosabb ideig lakóhelyüket, ami egy szemfülesebb betörőnek lehetőség nyújthat. De mit is tehetünk, ha nem akarunk betörők áldozataivá válni?

Tartsuk az ajtókat és az ablakokat zárva

A betörők általában a könnyű célpontokat keresik. Egy nyitva hagyott hátsó ajtó míg elugrunk a boltba és már meg is történt a baj. Mindenképp ügyeljünk tehát arra, hogy akármennyire rövid időre is megyünk el otthonról, igyekezzünk bezárni az összes ajtót és ablakot.

Szerezzünk be biztonsági zárat

Már azzal nehezítjük a betörők dolgát, ha minden ajtót zárva tartunk, de sajnos sok esetben ez nem elég. Sok, az interneten is kapható gyenge minőségű zárat egy gyakorlott betörő másodpercek alatt hangtalanul hatástalanít. Mindenképpen érdemes olyan biztonsági ajtózárat beszerelni, ami megnehezíti a betörők dolgát és megvéd a szokásos betörési módszerektől. Ha pedig extra védelmet szeretnék, akkor egy másodzár felszerelésén is érdemes elgondolkodni.

EZ IS ÉRDEKELHET:  11 Karácsonyi dekoráció amit Te is elkészíthetsz - Karácsonyfa

Ne hagyjuk szem előtt az értékeket

Ez az állítás vonatkozik a kertre és a lakásra is. A kertben ne hagyjuk elől a grillt, drága szerszámokat, bicikliket. Ezeket mindig tegyük a garázsba vagy a tárolóba, amiket aztán zárjunk.

A lakásra is vonatkozik a szabály. Ha kertes házban vagy földszinten élünk, akkor szereljünk fel függönyöket, redőnyöket, amik megnehezítik az otthonunkba való betekintést. Az iratainkat, készpénzt, ékszereinket pedig ne tároljuk nagyon jól észrevehető helyen a lakáson belül sem. 

Változtassuk a kerti lámpákat mozgásérzékelőssé

A védekezés egy kreatív és viszonylag költséghatékony módja a kerti lámpákba való mozgásérzékelő szerelése. Már csak a lámpa felkapcsolásával okozott meglepetés is elég lehet ahhoz, hogy megijessze az betörőt és elálljon eredeti tervétől.

Ismerjük meg a szomszédainkat

A szomszédainkkal jó kapcsolatot tartani sok szempontból kedvező, ezek egyike a betörés megelőzése. Elképzelhető, hogy más időszakban járnak dolgozni, mint mi, így olyankor is felfigyel valaki a lakásunk körüli gyanús tevékenységekre, amikor mi magunk nem vagyunk otthon. Egy megbízható szomszédot arra is megkérhetünk, hogy nyaralás alatt ürítse a postaládánkat, így is csökkentve a gyanút, hogy huzamosabb ideig nincs otthon senki.

EZ IS ÉRDEKELHET:  13 Mókás újrahasznosítási ötlet a vidámság jegyében

Használjuk körültekintéssel a szociális médiát

Manapság már szinte elengedhetetlen részévé vált a szociális média az életünkek. Több okból is figyelni kell azonban, hogy miket osztunk meg ezeken a platformokon és ezek egyike a lakásunk biztonsága. Bár jó ötletnek tűnhet megosztani az ismerőseinkkel a boldogságot, hogy a következő hetet a tengerparton fogjuk tölteni, mégis érdemes inkább elkerülni ezt. Ha ugyanis valaki olyan olvassa ezt a bejegyzést, akinek nem tiszták a szándékai, könnyen ki tudja használni ezt az információt.

Bónusz tipp nyaralásra 

Előfordulhat, hogy a betörők felderítés céljából bekopognak vagy csengetnek a lakásba, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy tényleg nincsen senki otthon.

Ilyenkor lehet hatásos az alábbi trükk. Az utazás előtt hagyjunk bekapcsolva otthon egy akkumulátorról működő rádiót viszonylag magas hangon. A csengő hangját pedig vegyük le a minimumra. Így a csengető betérő, csak annyit hall, hogy benn szól a rádió és a lakók valószínűleg emiatt nem hallják a csengőszót.

SZÓLJ HOZZÁ

Kérjük írd meg a hozzászólásodat
Kérjük, add meg a neved itt

2,559FansLike
502FollowersFollow
2,231FollowersFollow
- Hirdetés -

Friss

- Hirdetés -

Érdekes

Színes gyöngyszemek – barangolás Olaszországban

Sokszor álmodozunk arról, hogy hol is élnénk szívesen. Elképzeljük az országot, a fényeket, az illatokat, a hely hangulatát. Egy karosszékes utazásra indulhatunk a képek...

3 luxus Penthouse lakás a világ különböző részeiről

3 luxus penthouse lakás a világ különböző tájairól és stílusában A világban ahány tervező és ahány helyszín annyiféle lakás és belső tér készül, hiszen ezekre...

Modern és fekete ház Japánból!

A modern stílus nem ismer határokat! A Japán Sendai tartományban található Lift rezidencia ultra modern és meglepő módon fekete! A házat az Apollo Architects and...

Az év legnagyobb sportigazolása: Szivós Márton készen áll az újabb kihívásra

Szivós Márton családjában nemzedékekre tervezték a profi vízilabdázást, hiszen nagyapja kétszeres olimpiai bajnok, édesapja nyakába pedig a montreali játékokon akasztották a legfényesebb érmet. Családjában...

Környezettudatos otthon: válasszunk hosszú életű bútorokat

A megfelelő bútorok és a hangulatos otthon elválaszthatatlan társak. Kényelem nélkül ugyanis nem tudjuk kiélvezni a pihenést, amit a lakásnak minden nap biztosítania szükséges....
- Hirdetés -
x
Lájkold oldalunk:Már lájkoltál? Akkor bezárhatod