StartTrendKülönleges helyekÓriás lámpák - Manchester történelmére és innovációjára emlékezve

Óriás lámpák – Manchester történelmére és innovációjára emlékezve

Óriás lámpák Manchesertben amik a város történelmét és innovációját képviselik.

Az acrylicize design és művészeti stúdió készítette “A Manchesteri lámpák” elnevezésű installációt, ami 5 nagyméretű, azaz túlméretezett, óriás lámpák alakzatából áll. A cél nem csupán egy különleges hely és különleges installáció létrehozása volt. Az alkotás tisztelgés Manchester ipari múltja felé, miközben optimistán tekint a jövőbe.

Az inspiráció Sir Robert Peel egy Angiliában igen ismert idézete adta, ami nagyjából a következőre fordítható. “Amit ma Manchester csinál, azt a világ másik fele, holnap csinálja”.

Az óriás lámpák magassága 3,5 méter és 6 méter közötti. Teljesen egyedi és egymástól eltérő alkotások. Ezek mindegyike menedéket nyújt az eső elől a járókelőknek, valamint a hidegebb napokra, elektromos fűtőberendezéssel is el van látva.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Játszótér, játszóház és ugrálóvár csodák gyerekeknek és felnőtteknek

Az öt óriás lámpa mindegyike egy-egy más történelmi és stílus irányzatot reprezentál, mutat be, úgy mint a Art Nouveau, Art Deco, Mid Century, Victorian és Contemporary.

A Manchesteri Óriás lámpák

  1. 1903 Art Nouveau Tiffany Lámpa: Manchester város oktatásának és egyben könyvtárának emel emléket, így a lámpát, nyitott könyvek, tollhegyek díszítik.
  2. 1909 Banker’s Desk lámpa: A világhírű Dr. Alen Turing számítógépes úttörő előtt tiszteleg, így a díszítés stílszerűen egy kódolt kódot jelenít meg amit az enigma története ihletett.
  3. 1932 Art Deco lámpa: A város gyönyörű Art Deco épületei és Ernest Rutherford atomokkal kapcsolatos kutatásai előtt tiszteleg.
  4. 1950 Mid Century lámpa: A helyiek és úgy általában is a szorgos munkát jeleníti meg ez az 1950-es hétköznapi lámpa, aminek buráját méhsejtek díszítik.
  5. A legutolsó az ikonikus Anglepoise (asztali) lámpa, ami a fal felé fordulva egy grafikai mintát, a város jövőjét “sugározza”.
EZ IS ÉRDEKELHET:  Elegáns modern lakás kifinomult design megoldásokkal felturbózva

Nem csak a lámpák lettek kihelyezve, hanem a környékén egyedi grafikákkal ellátott kis táblácskák irányítják az érdeklődőket arra a térre ahol a lámpák megtalálhatóak. A táblák és a grafikák a város térképének absztrakt ábrázolásai egyben, amivel az érkezést és annak élményét próbálták az alkotók még tovább erősíteni.

Óriás lámpák

 

Óriás lámpák - lámpa - ManchesterÓriás lámpák - lámpa - ManchesterÓriás lámpák - lámpa - TiffanyÓriás lámpák - lámpa - Manchester esteÓriás lámpák - lámpa - asztaliÓriás lámpák - lámpa - jövőÓriás lámpák - lámpa - Tiffany

[ninja-inline id=10480]

Óriás lámpák - lámpa - iránymutatásÓriás lámpák - lámpa - ManchesterÓriás lámpák - lámpa - asztaliÓriás lámpák - lámpa - iránymutatásÓriás lámpák - lámpa - jövőÓriás lámpák - lámpa - ManchesterÓriás lámpák - lámpa - ManchesterÓriás lámpák - lámpa - 1950 asztali lámpaÓriás lámpák - lámpa - 1950 asztali lámpa

SZÓLJ HOZZÁ

Kérjük írd meg a hozzászólásodat
Kérjük, add meg a neved itt

2,559FansLike
502FollowersFollow
2,231FollowersFollow
- Hirdetés -

Friss

- Hirdetés -

Érdekes

10 elképesztő lámpa inspiráció!

A lámpák nem csak fényt hoznak az otthonunkba, hanem design elemként is funkcionálnak! A megfelelően kiválasztott fényforrások hangulatossá és stílusossá varázsolják lakásunkat! Otthonunk megtervezésekor az...

Színes kavalkád – hippi házak örök fiataloknak!

A hippi stílus lényege a szeretet és az örök fiatalság megőrzése, mely visszaköszön a lakberendezésben is! A színek és a minták kavalkádja elképesztő hangulatot...

Megérkeztek 2015 trendszínei!

2015-ben sem maradhat el a legdivatosabb árnyalatok bemutatása! A Pantone színspecialista vállalat és a House Beautiful rangos lakberendezési magazin megnevezte kedvenceit! A Panton választása a...

Elképesztő hotelek! – A luxus összes árnyalata

Ezek a luxushotelek minden képzeletünket felülmúlják! Alhatunk a pálmafák alatt, jégágyakon vagy akár a tenger mélyén is! Válogatásunkban a világ minden tájáról összegyűjtöttük nektek a...

Tündérek, mesehősök, hercegnők – a legszebb gyerek szobák!

A gyerekek világa mesékkel és hősökkel teli! Változtassuk szobájukat a kedvenc helyükké, ahol élmény lesz minden napjuk! A gyerekszobák kialakításakor sokan elkövetik azt a hibát,...
- Hirdetés -
x
Lájkold oldalunk:Már lájkoltál? Akkor bezárhatod