StartBelsőépítészetAjtók1000 bejárati ajtó és ablak a világ minden tájáról

1000 bejárati ajtó és ablak a világ minden tájáról

1000 bejárati ajtó és ablak a világ városaiból, a helyi hangulatot idézve

A világban és a városokban barangolva talán észre se vesszük, a várost és a környezetet szinte leginkább meghatározó bejárati ajtó és ablak sokszínűséget. Érdemes pedig nyitott szemmel járni, hiszen ezek az ajtók és ablakok mindenhol ott vannak és körülvesznek minket.

André Vicente Gonçalves kezdte összegyűjteni először az ablakokat, majd a bejárati ajtókat is, Windows “Windows of The Word” majd “Doors of The Word” címmel.

A portugál fotós a bejárati ajtókat és ablakokat részletesen és összegyűjtötte és dokumentálta európai utazásai során, olyannyira, hogy több száz  ezer ablak és ajtó is összegyűlt.

EZ IS ÉRDEKELHET:  5 praktikus és használható dizájnbútor, valódi megoldások hétköznapi gondokra

Miután a fotókat összegyűjtötte, gyönyörű kollázsokat alkotott belőle, ami bemutatja az adott várost és az építészeti stílusát és nem utolsó sorban a város hangulatát is felidézi.

Saját bevallása szerint mindig is szerette gyűjteni a dolgokat, így jutott el a bejárati ajtókig és ablakokig, amik nagyon fontos részletei a városoknak. Mulatságosnak tartja, hogy az ablak a kis üveg vagy az ajtó ad biztonsági érzetet és választ el minket a világtól.

A gyűjteményt úgy állította össze, hogy elsősorban nem a kirívó és különleges ablakokat és ajtókat gyűjtötte, hanem a városa, a stílusra és a hangulatra leginkább jellemző de mégis eltérő stílusúakat. Különösen figyelt arra, hogy legyenek szegényebb és egyszerűbbek és gazdagon díszítettek is.

EZ IS ÉRDEKELHET:  13 Mókás újrahasznosítási ötlet a vidámság jegyében

Ha szeretnéd az összes ablakot és ablak montázst, valamint a hozzájuk tartozó várost is megismerni és megnézni akkor nézd meg az eredeti cikket a szerzőtől itt: Windows of The Word

Ha az összes bejárati ajtó érdekel, illetve az is érdekel, hogy melyik bejárati ajtó montázs melyik városhoz tartozik, akkor nézd meg az eredeti cikket itt: Doors of The Word

André Facebook oldalán a híreit is elolvashatod.

Kezdjük az bejárati ajtókkal de görgess lejjebb az ablakokért is.

bejárati ajtó és ajtók a világból bejárati ajtó és ajtók a világbólbejárati ajtó és ajtók a világbólbejárati ajtó és ajtók a világból

[ninja-inline id=10480]

ablakok a világból - buranoablakok a világból - the alpsablakok a világból - velenceablakok a világból - lisbonablakok a világból - the alps 2ablak, ablakok a világból -ablakok a világból - guimaresablakok a világból - Porto

 

 

SZÓLJ HOZZÁ

Kérjük írd meg a hozzászólásodat
Kérjük, add meg a neved itt

2,559FansLike
502FollowersFollow
2,231FollowersFollow
- Hirdetés -

Friss

Miért kiemelten fontos egy ingatlan megfelelő hőszigetelése?

Sok dolog határozza meg azt, miért jó egy ingatlanban élni. Számít az elhelyezkedése, környéke, mérete vagy éppen beosztása. Természetesen nagyon fontos az épület minősége...
- Hirdetés -

Érdekes

Garázsból lakás, modern kör fülkékkel

Garázsból lakás modern körbe-körbe kis fülkékkel, Párizs Neuilly-sur-Seine jómódú kerületében, 2 km-re az Eiffel toronytól. Felújítás - garázsból lakás modern világos terekkel. A tulajdonos kérésére...

37 hálószoba fal inspiráció és ötlet minden stílusban

Hálószoba fal inspiráció válogatás, modern, loft, skandináv, rusztikus és további stílusokban. A következő hálószoba fal, lakberendezés inspirációkkal és ötletekkel az volt a célunk, hogy megmutassuk...

2 Modern Art Deco (Art Déco) lakás álomszerű eleganciával

Ez a két modern Art Deco lakás méltón eleveníti fel az Art Deco aranykorát, a buja eleganciát és a fényűző csillogást. A Modern Art Deco hasonlóan...

Mesél az 1001 éj! – Csodálatos inspirációk a Közel -Keletről

Elhoztuk nektek a Kelet mesés kincseit! Megelevenedik az arab éjszaka, a csodalámpák és a repülő szőnyegek világa! A díszes textíliák, párnák, ólomüveges lámpások olyan varázslatos...

Öko- ház Ausztráliából – több energiát termel, mint használ

Az ArchiBlox ausztrál építészeti cég nemrég bemutatott első szén-pozitív előre gyártott háza igazi újdonság a piacon! A mobilház nem csak környezettudatos, hanem építészetileg is egyedi...
- Hirdetés -
x
Lájkold oldalunk:Már lájkoltál? Akkor bezárhatod