Featured Articles

Kis loft lakás egybe nyitott légtérrel férfiaknak

Kis loft lakás teljesen egybe nyitott térrel New York-ban, modern, férfias és elegáns megjelenéssel A kis Loft lakás kérdés eddig valamiért kicsit hanyagolt téma volt nálunk. Mindössze ez a tetőtéri családi loft lakás  volt ami szerepelt nálunk. Mi is elcsodálkoztunk ezen és lakberendezési...

A Jéghotel képekben és minden egyéb amit tudni érdemes róla

A jéghotel már nem újdonság, Most az a 2017-2018-as lélegzetelállító szobákat és tereket, valamint a működést és megszállási feltételeket ismerheted meg. A Jéghotel azaz ICEHOTEL. A nevében is jéghotel (www.icehotel.com) tehát Svédorszában található, egy kis faluban, aminek neve Jukkasjarvi. Érdemes még elmondani erről...

Étel művészet – Rajzfilm figurák a tányéron, ami ráadásul egészséges

Ez már étel művészet, hiszen legkevésbé jutna eszünkbe egy rajzfilm figura egy tányér ételről. 2015-ben indult ez az étel művészet hódító útjára Jacobs Food Diaris néven. Eredetileg Laleh Mohmedi a fiának Jackob-nak próbált egészséges ételeket úgy tálalni, hogy kedve legyen azt megenni. Ezeket a...

Riói Olimpia helyszíne, mi lett veled Olimpiai falu!

Sajnos a címből már sejthető, hogy a Riói olimpiai helyszín nem azok közé az tartozik, amiket a az olimpia után eredményesen újra hasznosítanak és megőriznek. A Riói Olimpia ilyen szempontból sem egy sikertörténet. Nem hogy nem mentették meg az olimpiai helyszíneket, hanem...

Színes szülinapi tortacsodák gyerekeknek

A születésnapi zsúr elengedhetetlen része a torta! A színes sütemények belopták magukat a gyerekek és a felnőttek szívébe. A szülinapi tortacsoda főként a gyerekek öröme de nem kizárólag! Cukorkák, marcipánfigurák, csokoládédíszek minden mennyiségben! A legkisebbek kedvencei megelevenednek az édes finomságokon, így valódi...

Hogyan válasszunk otthonunkba megfelelő páramentesítőt?

Hogyan válasszunk otthonunkba megfelelő páramentesítőt? A páratartalomhoz kapcsolódó problémák sajnos nagyon sok esetben képesek megkeseríteni a lakástulajdonosok életét, különösen olyan esetekben, amikor nem valamilyen statikai vagy kivitelezésből fakadó probléma áll a háttérben. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen kifejezetten ilyen esetekre találták ki az...

Zambiai álom – gyönyörű afrikai nyaralóház

A fűszeres illatú afrikai levegő, a végtelen csillagos égbolt, és a forró, repedezett föld - ebben a csodálatos nyaralóban a természet valódi részesei lehetünk! Ez a ,,szerény" nyaraló, a Chongwe Folyó Ház Afrikában, Zambiában található, a Zambézi Nemzeti Parkban. Kilátása a Chongwe...

Csokoládé minden mennyiségben – hihetetlen figurák

A csokoládé évtizedek óta az emberek egyik legkedveltebb édessége. A finom desszerteken felül elképesztő figurákat és szobrokat is készítenek belőle, melyek nem csak az ízlelőbimbóinkat, hanem a szemünket is kényeztetik! A csokoládét előszeretettel fogyasztjuk édességként, azonban kevesen készítenek belőle igazi műalkotásokat! A csoki...

Riói Olimpia helyszíne, mi lett veled Olimpiai falu!

Sajnos a címből már sejthető, hogy a Riói olimpiai helyszín nem azok közé az tartozik, amiket a az olimpia után eredményesen újra hasznosítanak és megőriznek. A Riói...

Ne féljünk az absztrakttól! – Design festmények a lakásban

Az absztrakt festmények hallatán sokszor hajlamosak lehetünk értelmetlen, ,,kék alapon egy fehér csík" jellegű képekre asszociálni. Ne tegyük! Ez a kifejezési mód is lehet kreatív, dekoratív,...

Ringat a víz! – A legszebb tóparti házak

Mindannyian álmodoztunk már a saját tóparti házunkról természetesen csónakkal, terasszal! Legyünk hát vendégei a legszebb házaknak! A tóparti házak különleges hangulata, a víz és a természet közelsége,...

Discover

Trending

15 rendkívüli és modern fürdőszoba inspiráció!

A fürdőszobánk berendezése tükrözi a személyiségünket, hiszen itt relaxálunk és töltjük fel magunkat egy fáradt nap után! Ne elégedjünk meg az átlagossal, válasszunk igazán...

Pózoló kutyák a lakásban – új őrület minden állatbarátnak

Egy egészen új hóbort kezd elterjedni a képnézegető oldalakon, amely nem más, mint az állatok fotózása a lakásban! Válogatásunkban a kutyáké a főszerep, akik...

Tippek és trükkök a tökéletes előszoba világításhoz

Amikor átlépjük otthonunk bejárati ajtajának küszöbét, az előszoba a legelső helyiség, ahová betesszük a lábunkat. Ezért annak érdekében, hogy a látogatókban kellemes első benyomást...

Mozaikos fürdőszobák – a luxus fürdőzés élménye otthon

A mozaikos fürdőszobákban igazi luxusban lehet részünk, már ami a látványvilágot illeti. Az apró csempedarabkák tükröződő felületének köszönhetően különleges fényárban úszhatunk! Ez az ókori rómaiak...

Minimalista lakás LEGO módra, nem csak gyerekeknek

Minimalista lakás, LEGO inspiráció korhatár nélkül A LEGO korhatár nélküli csakúgy mint ez a minimalista lakás, aminek a dizájnját a LEGO formák és színek határozzák...
[tdn_block_newsletter_subscribe title_text=”Enjoying our content?” description=”U3Vic2NyaWJlJTIwYW5kJTIwcmVjZWl2ZSUyMGElMjB3ZWVrbHklMjBuZXdzbGV0dGVyJTIwcGFja2VkJTIwd2l0aCUyMGF3ZXNvbWUlMjBzdG9yaWVzJTIwdG8lMjBpbnNwaXJlJTIweW91IQ==” input_placeholder=”Enter email address” btn_text=”Subscribe” embedded_form_type=”feedburner” embedded_form_code=”c2RmZ2g=” tds_newsletter=”tds_newsletter1″ tdc_css=”eyJhbGwiOnsibWFyZ2luLWJvdHRvbSI6IjAiLCJwYWRkaW5nLXRvcCI6IjMwIiwicGFkZGluZy1yaWdodCI6IjQwIiwicGFkZGluZy1ib3R0b20iOiI0MCIsInBhZGRpbmctbGVmdCI6IjQwIiwic2hhZG93LXNpemUiOiIxNiIsInNoYWRvdy1jb2xvciI6InJnYmEoMCwwLDAsMC4xKSIsInNoYWRvdy1vZmZzZXQtdiI6IjMiLCJiYWNrZ3JvdW5kLWNvbG9yIjoiI2ZmZmZmZiIsImRpc3BsYXkiOiIifSwicG9ydHJhaXQiOnsibWFyZ2luLXJpZ2h0IjoiNTAiLCJtYXJnaW4tbGVmdCI6IjUwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJwb3J0cmFpdF9tYXhfd2lkdGgiOjEwMTgsInBvcnRyYWl0X21pbl93aWR0aCI6NzY4LCJsYW5kc2NhcGUiOnsibWFyZ2luLXJpZ2h0IjoiMzAiLCJtYXJnaW4tbGVmdCI6IjMwIiwiZGlzcGxheSI6IiJ9LCJsYW5kc2NhcGVfbWF4X3dpZHRoIjoxMTQwLCJsYW5kc2NhcGVfbWluX3dpZHRoIjoxMDE5fQ==” content_align_horizontal=”content-horiz-left” tds_newsletter1-input_bar_display=”” tds_newsletter1-f_title_font_family=”662″ tds_newsletter1-f_title_font_weight=”700″ tds_newsletter1-f_title_font_size=”eyJhbGwiOiIyNCIsInBob25lIjoiMjAifQ==” tds_newsletter1-f_descr_font_family=”662″ tds_newsletter1-f_descr_font_size=”14″ tds_newsletter1-f_title_font_transform=”uppercase” tds_newsletter1-f_disclaimer_font_family=”662″ tds_newsletter1-f_input_font_family=”662″ tds_newsletter1-f_input_font_transform=”uppercase” tds_newsletter1-input_border_color=”#efefef” tds_newsletter1-input_border_color_active=”#d3d3d3″ tds_newsletter1-btn_bg_color=”#ff4033″ tds_newsletter1-btn_bg_color_hover=”#232323″ tds_newsletter1-input_placeholder_color=”#999999″ tds_newsletter1-input_text_color=”#232323″]

Latest Articles

Letisztult és kifinomult – dolgozószobák férfiaknak

A dolgozószoba berendezése elsődleges fontosságú, hiszen napunk jelentős részét itt töltjük el. A túlzsúfoltság most nem lehet befutó; letisztultság és praktikusság, mindez elegánsan férfias összeállításban! A lakberendezés általában női elfoglaltság, ám ez korántsem jelenti, hogy férfitársainknak...

Okosbútor – az IKEA új kollekciója feltölti a mobilod

Vezeték nélküli töltővel turbózta fel bútorait az IKEA! Nincs szükség semmilyen kábelre, elég csak rátenni a mobilt az éjjeliszekrényre vagy akár a lámpára! Április közepétől lesz kapható az IKEA új bútor kollekciója, melyben vezeték nélküli töltést...

Budapesti életképek – Fővárosunk Marcus Goldson festőművész szemével

Budapest különös hangulattal és atmoszférával bír - ezt örökíti meg képein Marcus Goldson, a kenyai születésű brit festőművész. A képek karikatúra jellegűek, szerethető humorral adják vissza a pesti hétköznapokat. Marcus a Budapesten töltött 23 év alatt...

Fun, azaz Szex Shop by Karim Rashid és magyar hasonmásaik

Ne tagadd! Voltál már Szex shopban. Ha nem, akkor nézd meg, milyen egy igényes Sex shop ha világhírű designer tervezi. Egyik személyes kedvencem Karim Rashid, így mikor rátaláltam erre a munkájára kíváncsi lettem és természetesen én is...

Magyar Dinamikus férfilak, előtte-utána képekkel

Nem volt könnyű magyar lakberendezőktől előtte - utána képeket találni de végül sikerült! Mikor kitaláltam, hogy keresek egy magyar projektet, ahol a lakberendező bemutatja milyen volt az eredeti és mi lett a végeredmény, nem gondoltam hogy...

5 praktikus és használható dizájnbútor, valódi megoldások hétköznapi gondokra

Egyre több alkalommal állítják a dizájnt a tervezők a praktikum szolgálatába. Mutatunk pár valóban praktikus mai dizájn bútort. 1 Megnagyobbítható kör étkezőasztal Mindenki szereti a kör asztalt és sok helyen csak az fér el. Pontos ezért is...

Okos és praktikus! – Hétköznapi tippek mindenkinek

,,Hol van a kulcsom?" ,,Kiömlött a tisztítószer!"  ,,Nem tudom kinyitni!" - Ismerős mondatok? Tippjeink egyszerű trükkökkel segítenek elhárítani a mindennapi kríziseket, hogy elégedetten sóhajthassunk fel: ,,Hogy én ezt eddig miért nem tudtam....?" Otthonunk csinosítása örömteli munka, az...

Afrikai hangulat – egzotikum a lakásban

A távoli Afrika szobánkba költözik! Ha bambusznád, majomkenyérfa nem is, az egzotikus hangulatú maszkok, dísztárgyak bizonyosan megférnek otthonunkban! A földszínek- a barna, bézs, okker árnyalatok - mellett egy élénk színű festmény vagy dekor elem szinte vibrál!...

Tavaszi papír dekorációk saját kezűleg

Az első tavaszi napsugarak beköszöntével a kedvünk is szinte kivirágzik! Készítsünk színes papírdekorációt az ajtóra, a szobába, vagy felrögzíthetjük alkotásainkat akár a falra is! A következő gyűjteményben folyamatábrákkal és inspirációkkal illusztráljuk a papírvirágok, pillangók elkészítését. A...

Sponsor

spot_imgspot_img

Stars

Napszemüveg viselet: stílustippek és gyakori hibák

A napszemüveg nem csupán a nyári napok elengedhetetlen kiegészítője, hanem az év többi szakában is fontos szerepet játszik a mindennapi öltözködésben. Egy jól megválasztott...

50 Kreatív Karácsonyi dekoráció ötlet, amivel sokan nyertek

50 Kreatív Karácsonyi dekoráció ötlet, amivel már most sokan nyertek! Kreatív Karácsonyi Dekoráció pályázatot hirdetett a Kreatív Hobbik Facebook csoport, amit Kreatív Játszóterünkön, a Kreatív Otthon...

Lemezjátszó mosdó kerámia – nosztalgikus és modern hangulathoz

Lemezjátszó mosdó kerámia modern és nosztalgikus hangulathoz és lakásokhoz. Gianluca Paludi tervezte ezt a lemezjátszó inspirálta mosdó, kerámia családot azoknak akik nosztalgikus érzelmeket táplálnak a...

A design a lábunk előtt hever – Gyönyörű padlóburkolatok!

Most igazán érdemes a lábunk elé nézni! A design padlóburkolatok feldobják a szobák megjelenését, és igazán exkluzív hangulatot kölcsönöznek! A padlóburkolat sokszor kihasználatlan felület a...

Valahol egy messzi galaxisban – űrmintás kiegészítők otthonra!

A távoli égbolt a szobánkba költözik! Csillagfényű lámpák, Hold alakú kispárnák, mintás ágyneműhuzatok- nem csak a galaxis szerelmeseinek! Varázsolódjunk el egy különleges űrutazással! Meghódítani a...