StartTrendKülönleges helyekA Jéghotel képekben és minden egyéb amit tudni érdemes róla

A Jéghotel képekben és minden egyéb amit tudni érdemes róla

A jéghotel már nem újdonság, Most az a 2017-2018-as lélegzetelállító szobákat és tereket, valamint a működést és megszállási feltételeket ismerheted meg.

A Jéghotel azaz ICEHOTEL.

A nevében is jéghotel (www.icehotel.com) tehát Svédorszában található, egy kis faluban, aminek neve Jukkasjarvi. Érdemes még elmondani erről a különleges helyről, hogy a falu és így a jéghotel is, az északi sarkkörtől mindössze 200 km távolságra található.

Maga a jéghotel, ami igazából egy jégből  készült művészeti kiállítás, 1989-ben nyitotta meg kapuit, azaz akkor rendezték meg először. Természetesen az időjárás miatt minden évben megújul, hiszen a nyáron elolvad. Így minden télen újra el kell készíteni amit minden évben meg is tesznek mégpedig úgy hogy kézzel faragják ki jégből az egészet. A jégből nem csak szimpla szobákat hanem igazi művészeti alkotásokat faragnak. Így számtalan jégszobor és jég – fény művészeti alkotás található a szobákban és terekben.

Most az idei, 2017-2018-as szezon tényleg elképesztő megjelenésű és művészi szobáit és tereit mutatjuk be. Ha szereted a hoteleket érdemes megnézned a “még több elképesztő hotel” cikkünket is. Ebben összegyűjtöttünk számos hasonlóan egyedi és különleges hotelt, de a jéghotel 2014-2015 képeit is megnézheted.

Érdekes és fontos elmondani, hogy a jégből készült hotel és műalkotás egyben egy valódi és működő bemutató és látogatható kiállítás is egyben. A művészet világ minden tájáról érkeznek hogy jégszobor és jégszoba készítésben részt vegyenek. A jégből készült terek és szobák (nem csak a jégszobrok), mind-mind kivétel nélkül kézzel faragva készülnek.

EZ IS ÉRDEKELHET:  Puglia ékszeres ládikója - a trullo hagymaházak!

Talán a jéghotelről vagy vagy szállodáról a legtöbbet a weboldalukon található kis marketing célzatú bemutató mondata mindent elmond.

A Torn folyó jégből álló szállodája és művészeti kiállítása minden évben újjászületik. A hely ahol felfedezheted a csendet az északi fényeket, a csillogó háborítatlan erdők és rénszarvasok és felhők, a vízforraló és a forró kávé és még sok más…

Ha ellátogatunk és akár csak egy éjszakát is a jéghotel vendégeiként töltünk el, az biztos hogy életre szóló élményben lesz részünk.

Természetesen ahogy bármilyen más szállodában, úgy a jéghotelben is többféle szoba, számos rendezvény és szolgáltatás közül válogathatunk, illetve itt sem kell lemondani a kulináris élvezetekről sem. Azt is megsúgom, hogy a nagyon fázosoknak “normális” úgynevezett meleg szoba, azaz normál szállodai szoba is a rendelkezésükre áll.

A jéghotel működés, feltételei és érdekességek

Lehet, hogy láttál már a jéghotelról képeket de azt vajon tudtad hogy hogy működik? Minden jégből van? Természetesen nem! Mit érdemes tudni?

  • A jégből készült szobák szinte mind egyediek.
  • A jégszobáknak nincs ajtajuk, csak függöny takarja a bejáratot.
  • A jégszobák és közösségi terek csak december és április között működnek.
  • A jéghotel egy kiállítás is egyben, ami a nagyközönség számára nyitva van nap közben 10 18  óra között. Mit is jelent ez? Természetesen azt hogy a szobákat csak 18 óra után lehet átvenni és 10 órára már el kell hagyni.
  • A szobákban -5 és -8 fok körüli a hőmérséklet. Az alvás speciális termál hálózsákban és hozzá termál háló ruhában történik. Az ágy maga is faragott jégből készül, de egy fa lapon egy vastag matrac van elhelyezve, amit rénszarvas szőrme fed. Ezen fogsz aludni a már említett termikus ruhában és hálózsákban.
  • Ébredés után, reggeli előtt szaunázási lehetőség és meleg zuhany is rendelkezésre áll.
  • A jég szobák és terek egy meleg, normál szállodához kapcsolódnak. Minden ügyintézés bejelentkezés … ott történik. Természetesen a wc-k zuhanyzók is mind itt helyezkednek el, nem pedig a jégből készült részeken.
  • A jéghotel közösségi terekkel is rendelkezik és miket lehet ott csinálni? Többek között részt vehetsz jég jógán, vagy akár bórkóstolón is.
EZ IS ÉRDEKELHET:  Luxus hegyi villa 2,3 millió dollárért

jéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszoborJéghotel - jéghotel 2017 - 2018Jéghoteljéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszobor

[ninja-inline id=10480]

jéghotel - jégszoba - jégszoborjéghotel - jégszoba - jégszobor

SZÓLJ HOZZÁ

Kérjük írd meg a hozzászólásodat
Kérjük, add meg a neved itt

2,559FansLike
502FollowersFollow
2,231FollowersFollow
- Hirdetés -

Friss

- Hirdetés -

Érdekes

40+ kreatív ötlet gyerekeknek, mindet percek alatt elkészítheted

40+ kreatív ötlet gyerekeknek. Ne keress tovább ha gyorsan elkészíthető kézműves ötletekre van szükséged. Itt egy rakat kreatív ötlet gyerekeknek, amikből biztos inspirálódhatsz. Ha szeretnél...

A gyümölcsök és zöldségek színes kis titkai

Különleges látványt kölcsönöz a hétköznapi gyümölcsöknek és zöldségeknek ez a sűrű színes köd gomolyag Nagyon megtetszett amikor megláttam Maciek Jasik fotós Secret Life - Titkos...

GardenExpo 2016 és Orchidea Ünnep

GardenExpo 2016-ban is, valamint Orchidea Expo, több mint 3000 virágzó orchideával, március 18-19-20. Ne maradj le! 2016-ban is megrendezésre kerül a GardenExpo a Pap László...

Bizarr kerti törpék- őrült giccsparádé a kertben!

A kerti törpék visszatértek, hogy megújult, bizarr külsejükkel újra meghódítsák otthonunkat! A humoros kiegészítők mókás, üde színfoltok a kertben, összegyűjtöttük hát a legszórakoztatóbb darabokat! A...

Jópofa sapka és arcmaszkok felnőtteknek és gyerekeknek (webáruház)

Kötött szakállas és egyéb mókás jópofa sapka és arcmaszkok felnőtteknek és gyerekeknek egy webáruházban. Már nem újdonság de érdemes róla újra beszélni, hiszen bővített választékkal...
- Hirdetés -
x
Lájkold oldalunk:Már lájkoltál? Akkor bezárhatod